Bemutatkozás

Bemutatkozó

Most éppen jó helyen jársz, vagy legalábbis azt hiszed, de ki tudja? Ha arra vagy kíváncsi, hogy egy-egy könyv hogyan illett bele a kis fantáziavilágomba, akkor valóban jó helyen jársz. Ezt neked kell tudnod, de akár maradhatsz is, ha már erre tévedtél, és elolvashatod, amiket írkálok. Főleg, ha magad is nagy könyvmoly vagy, és éppen egy jó olvasnivalót keresel.

Őszintén meg kell mondanom, utáltam olvasni, a kötelezőket abszolút kihagytam. Az első igazi könyvem a Harry Potter volt, és ezzel megindult a lavina. Előtte is olvastam ifjúsági könyveket, abból is a több részes sorozatokat, de ez indította be igazán. Aztán jött a többi kötet, majd mindenféle, Romana, és egyéb, Stephen King, Koontz, stb. És végül a Fine Selection könyvek, nem is tudom melyik volt az első. Így vissza emlékezve, talán a Végzet ereklyéi, sőt, tuti biztos, hogy azzal kezdtem! És onnantól nem volt megállás, beindult a gépezet.

(Azért majd megpróbálok régebbi könyvekről is írni valamit, de már nagyon összemosódtak a történetek a fejemben.)

Enma22


Olvasni jó!

 

Főoldal

Elolvasva Folyamatban Régebbiek Tervezett  Elvetett

 

 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2017.03.16. 19:34
2016.07.15. 18:16
2015.11.15. 19:20
2015.10.26. 14:21
Friss hozzászólások
 
Kedvenc íróim

Stephen King *wiki*

Dean R. Koontz *wiki*

Cassandra Clare *wiki en*

Rick Riordan *wiki*

Maggie Stiefvater *wiki*

Sarah J. Maas *wiki en*

 
Egyéb mániáim

Hát igen, ilyen is van:

Bones #

Grimm #

Sleepy Hollow #

Once Upon a Time #

12 Monkeys #

Egy jelenleg egy éves rosszaság :P

 

 
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Folyamatban

Kushiel dárdája

2017.03.16. 19:35, Enma22

Egy picit bele untam, nagyon fura a szövege, és tele van olyan kifejezésekkel, amiket nem is értek, szószedet nincs. Nem értem az egészet, pedig nincsen előzménye. Egyelőre pihen.

Luxen sorozat

2016.08.03. 20:21, Enma22

Bele kezdtem, de közben jöttek a kedvencek, és most vár a sorára. A második kötetnél járok. A szerelmi szál rohadt bonyolult, váltakozó, hol szeretik egymást hol utálják, stb, faji különbség az oka, de mindegy is. Űrlényes. A lux fényt jelent, és ellentétje a sötét, na az az ellenség. Kb mint a Heroes of Might and Magic elementáljai. Ott is volt benne fény és árnyék lény. Tisztára úgy érzem magam olvasás közben mintha a játék egy történetében lennék. Csak modern köntösben :)

Üvegtrón sorozat

2015.11.16. 17:41, Enma22
Sarah J. Maas

Erre is a Könyvmolyképző oldalán bukkantam rá, időnként rákeresek arra a címszóra hogy bestseller könyvek, és persze mindig ezt az oldalt hozza be elsőnek, így onnan válogattam főként könyveket. És persze most beugrott honnan a többi :) beírtam a kulcsszót és mindig más oldalon böngésztem :)

Olvasásban a 3. kötetet taposom éppen, véleményt, még nem is írtam, pedig kellene, mert sajna már a 2. kötet annyira nem is rémlik. :(

Hollófiúk sorozat

2015.11.16. 17:36, Enma22
Maggie Stiefvater

Most jelenik meg az új kötet, külföldön jövő tavasszal pedig a negyedik kötet, itt még sajna nem tudni :(

Folyamatban...

Árnyorgyilkos sorozat

2015.11.06. 14:54, Enma22
Jon Sprunk

Folyamatban

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

Admin: Enma22 Nyitás: 2015.10.26. Téma: Könyvek Design: Linda A leírások forrása legtöbbször a moly.hu és a konyvmolykepzo.hu


Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!