Bemutatkozás

Bemutatkozó

Most éppen jó helyen jársz, vagy legalábbis azt hiszed, de ki tudja? Ha arra vagy kíváncsi, hogy egy-egy könyv hogyan illett bele a kis fantáziavilágomba, akkor valóban jó helyen jársz. Ezt neked kell tudnod, de akár maradhatsz is, ha már erre tévedtél, és elolvashatod, amiket írkálok. Főleg, ha magad is nagy könyvmoly vagy, és éppen egy jó olvasnivalót keresel.

Őszintén meg kell mondanom, utáltam olvasni, a kötelezőket abszolút kihagytam. Az első igazi könyvem a Harry Potter volt, és ezzel megindult a lavina. Előtte is olvastam ifjúsági könyveket, abból is a több részes sorozatokat, de ez indította be igazán. Aztán jött a többi kötet, majd mindenféle, Romana, és egyéb, Stephen King, Koontz, stb. És végül a Fine Selection könyvek, nem is tudom melyik volt az első. Így vissza emlékezve, talán a Végzet ereklyéi, sőt, tuti biztos, hogy azzal kezdtem! És onnantól nem volt megállás, beindult a gépezet.

(Azért majd megpróbálok régebbi könyvekről is írni valamit, de már nagyon összemosódtak a történetek a fejemben.)

Enma22


Olvasni jó!

 

Főoldal

Elolvasva Folyamatban Régebbiek Tervezett  Elvetett

 

 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2017.03.16. 19:34
2016.07.15. 18:16
2015.11.15. 19:20
2015.10.26. 14:21
Friss hozzászólások
 
Kedvenc íróim

Stephen King *wiki*

Dean R. Koontz *wiki*

Cassandra Clare *wiki en*

Rick Riordan *wiki*

Maggie Stiefvater *wiki*

Sarah J. Maas *wiki en*

 
Egyéb mániáim

Hát igen, ilyen is van:

Bones #

Grimm #

Sleepy Hollow #

Once Upon a Time #

12 Monkeys #

Egy jelenleg egy éves rosszaság :P

 

 
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Mindenem a könyv!

Kushiel dárdája és Shannara I.

2016.08.23. 18:50, Enma22
éppen amit :)

Mivel a Kushiel dárdája egy igen vaskos könyvecske, majd 1000 oldalas, így azt nem viszem magammal a munkába, hanem olyankor utazás közben a Shannara első kötetét olvasom, és itthon is, a sötétben, mivel az telefonon van. De már rendeltem LED lámpát a könyvekhez, ami egy lapos műanyag valami, és könyvjelzőnek is kiváló. Kíváncsi leszek rá nagyon!

Még nincs hozzászólás.
 

Admin: Enma22 Nyitás: 2015.10.26. Téma: Könyvek Design: Linda A leírások forrása legtöbbször a moly.hu és a konyvmolykepzo.hu


Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints